– A hadi jelentések az ukrán front állásáról szólnak ugyan, ám úgy tűnik, a háború legalább két fronton zajlik: a nyugati világ szankciós politikája a szemünk láttára számolja fel az európai jóléti államot. Az európai középosztály megtörése volt az egyik cél, vagy mindezt a járulékos veszteségek kategóriájába sorolhatjuk?

– Mára a magánpénz-birodalom, amelynek a zászlóshajója az USA jegybankjának szerepét betöltő Fed, elérte korlátait. A világban ismét rengeteg fedezet nélküli dollár halmozódott fel, miközben az egyes országok adóssága hatalmasra nőtt. Ebben a helyzetben a magánpénzuralmi rend előtt új lehetőségeket nyithat, ha sikerül egyetlen állammá gyúrni az USA-t és az Európai Unió tagországait. Így esély van rá, hogy megerősítsék a világpénzként szolgáló dollárt, és továbbra is biztosíthassák hegemóniáját a globális kereskedelemben.

– Miért kell ehhez a végletekig meg­gyengíteni az Európai Uniót?

– Nem véletlenül mondom, hogy az USA pusztán a magánpénzuralmi rendszer gazdatesteként szolgál. Ott már lezajlott a jövedelmek olyan mértékű átcsoportosítása, hogy a nagyjából 100-110 milliós tömeget jelentő alsó középosztály életszínvonala mára az 1960-as évek elejének szintjére zuhant, holott a munka termelékenysége a sokszorosára nőtt az eltelt hatvan évben. Ennek a haszna azonban a felső egy százalék kezében összpontosul. A jövedelmek hasonló átrendeződése Európában később kezdődött el, és a pénzurak szempontjából vontatottan haladt. Ez gyorsult most fel látványosan, ezt szenvedi el az európai középosztály napjainkban.

– A mára kifejlődött véleménydiktatúra, az egymással is küzdő társadalmi csoportok, a hetente ismétlődő lövöldözések nem azt sugallják, hogy az amerikai társadalom teljes szétesése felé halad?

– A feszültség valóban hihetetlen mértékben növekszik. De a legutóbbi elnökválasztás elcsalása is azt mutatta, hogy a pénzuralmi rend a végsőkig képes elmenni, hogy megakadályozza Donald Trump újraválasztását, vagyis a változást. Trump meghirdetett célja az volt, hogy az USA a gazdaállami szerepből átlépjen a nemzet­államiba. Ezt jelentette az America first jelszó, így tudta volna megóvni az országát attól, hogy a birodalmi kudarcok árát teljes egészében az amerikai népre terheljék. Ám ez, mint tudjuk, halasztást szenvedett. A demokrata győzelem ellenére nem fut a szekér mégsem. A fejvesztett afganisztáni kivonulás pedig arra is rávilágított, hogy már katonai értelemben sincs a topon az USA, hiszen húsz év után ötvenezer strandpapucsos ürge képes volt megfutamítani az amerikai hadsereget olyannyira, hogy még szövetségeseiket is cserben hagyták. Mindez nem azt mutatja, hogy az USA képes lenne a megújulásra.

– A látványos kudarc, az ideológiai ámokfutás ellenére Európa mégis behódol az amerikai törekvéseknek?

– Az Európai Parlamentet teljes egészében megszállta a pénzbirodalom. Néhány ember még megpróbálja útját állni az ebből következő folyamatoknak, de a küzdelmük lényegében esélytelen. A demokratikus jeleket egyáltalán nem mutató Európai Bizottság pedig megpróbál diktátori hatalommal fellépni. Ennek legutóbbi jele, hogy a baloldali uniós képviselőkkel karöltve megkísérlik eltörölni a vétójogot, amely végképp kizárná annak a lehetőségét, hogy a tagállami érdekeket sértő rendelkezéseket ne vezessék be. Emellett jogalkotóként akarnak fellépni, noha ez ellentmond az uniós alapszerződésnek és a nemzetközi megállapodásoknak. Ma még nehéz megmondani, visszafordíthatóak-e ezek a folyamatok. A világszemléletnek és a gondolkodásmódnak gyökeresen meg kellene változnia egy esetleges irányváltáshoz.

– Zelenszkij ukrán elnök nyíltan kimondta, hogy a nyugati fegyverszállítmányok nélkül nem tudja eléggé meggyöngíteni Oroszországot. De ma már nyílt titok, hogy a fő ellenség nem Oroszország, hanem Kína. Utóbbi komolyan veszi-e ezt a fenyegetést?

– Kína pontosan tudja, hogy ellenbirodalomként ő vált első számú ellenségévé a magánpénzuralmi rendszernek, de ez láthatólag nem zavarja. Sőt mintha igyekezne felgyorsítani az ilyen irányú folyamatokat. Legalább is ezt mutatják a Tajvan megtámadásával kapcsolatos kínai–amerikai üzengetések. De Kína azt is tudja, hogy ma már ő a világon a legfőbb kereskedelmi hatalom. Tizenöt évvel ezelőtt ezt a szerepet Németország játszotta. Mára azonban úgy áll a dolog, hogy az amerikai és az európai gazdaság megbénulna a kínai áru nélkül.

– Hogyan történt ez a rekordgyorsaságú felemelkedés?

– Az események kezdetét nagyjából a pingpongdiplomácia beindulására, a 70-es évek elejére tehetjük. Az elnevezés arra utal, hogy az USA és a Kínai Népköztársaság kapcsolatfelvételére az 1971-es asztalitenisz-világbajnokságon került sor. Mint annyi más, ez is Henry Kissinger akkori amerikai külügyminiszter nevéhez fűződik. Mindkét fél a Szovjetunió befolyásának visszaszorításában volt érdekelt. Emellett a kapcsolatfelvétel közvetlen hozadékaként megnyílt az út az amerikai vállalatok előtt, hogy kiaknázzák az olcsó kínai munkaerőben rejlő lehetőségeket. A Kínába telepített üzemek óriási profitot hoztak, miközben munkalehetőséget vittek az éhező kommunista országba.

– Csakhogy Kína mindent megtanult az odatelepült nyugati cégektől, sőt mára minden harmadik világszabadalom Kínából érkezik, e területen is lekörözte a nyugati világot. Ezt vajon bekalkulálta Henry Kissinger?

– Nem hiszem. Azt viszont tudom, hogy a kínai fejlődés bámulatos gyorsaságú. Csak a hitleri Németország 1933–39 közötti gazdasági felíveléséhez mérhető. A német GDP abban az időszakban 50 milliárd birodalmi márkáról 110 milliárdra nőtt. A kínai számok pontos alakulását nem ismerem ugyan, de az évenkénti tíz százalék fölötti bővülés minden ágazatot érintett, és szédületes tempóban növekedett az életszínvonal is. A kínai modell szemmel láthatóan működik és versenyképes. Azt is ki lehet mondani, hogy az új, antiszemitizmus nélküli Harmadik Birodalom Kína lesz. A nyugati világgal szembeni kereskedelmi háborút már megnyerték, Európa és Amerika bizonyos értelemben Kína foglya lett. És megkezdődött a pénzügyi háború is. A kínaiak saját nemzeti valutájukat tolják előtérbe, és nem eredménytelenül. A szaúdiak már beleegyeztek, hogy jüanért adják az az olajat, mint ahogyan az oroszok is rubelért kínálják a sajátjukat. Ott tartunk most, hogy Kína és Oroszország a nemzetközi magánpénz legbelső szentélyét, a pénzt ostromolja. Ez teszi vérre menő küzdelemmé az ellentéteket.

– Úgy tűnik, az orosz–ukrán háború ürügyén az európai technikát sikerül leválasztani az orosz energiahordozó- és nyersanyagkincsről. Ez nemcsak Oroszországnak hoz extrabevételeket, Kína előlépett az orosz energiahordozók legnagyobb importőrévé. Nem aggasztja a magánpénzurakat, hogy így a jövőben ez az energiakincs a kínai tudást és technikát szolgálja, rontva az ő nyerési esélyeiket is?

– A Fed által irányított magánpénz­uralmi rendszer győzelmi esélyeit jelentősen javíthatja, ha sikerülne teljes behódolásra kényszeríteni Európát. Ám a pénzbirodalom oroszok elleni háborúja döntő hatással lehet a játszma végkimenetelére. Oroszországban bőséggel találhatók energia- és nyersanyagforrások, képes ellátni Európát és Ázsiát is. Ráadásul keleten is, nyugaton is vannak olyan technológiák, amelyekre Oroszországnak szüksége van. Ha e hatalmas eurázsiai térség országai képesek lennének az együttműködésre, az a ma ismert pénzuralmi rendszer végét jelentené, és Amerikát átalakítaná egy rendkívül vonzó birodalmi rezervátummá. Ezt a magánpénzurak semmiképpen nem engedhetik meg. Ezért történik az a sok szörnyűség, amiknek tanúi lehetünk.