Diszkrimináció?
Az EU ellenünk irányuló diszkriminációs ügyeiről csak egyet említek. A covid utáni helyreállítási pénzeket az EU országok többsége mgkapta, mi nem. Lehetne mondani sok mást is. ld. lentebb. (Szilágyi Zsolt)
Magyar Nemzet (Szőcs László írása)
Te csak pereskedj, boldog Ausztria! De érdekes, az osztrákok nem lobogtatták az uniós jogszabályokat, amikor a magyarországi munkavállalók családi pótlékát csaknem a felére, a romániai magyarokét pedig annál is jobban lefaragták, mondván: nekik annyi is elég. Ausztria akkor is elment jogilag a falig, amikor EU-csatlakozásunk után csak hét évvel nyitotta meg a munkaerőpiacát, mert Nyugat-Európa tartott a lengyel vízvezeték-szerelőtől, a magyar felszolgálótól, a szlovák ápolónőtől. Most meg örülnek, hogy náluk vannak.
Amikor legutóbb belelapoztunk a bécsi újságokba, ott állt bennük is, hogy száz napja háború dúl Európában. A háború pedig olyan rendkívüli helyzet, amely rendkívüli lépéseket igényel. A nálunk magasabb életszínvonalon élő Nyugat-Európában is egyre nagyobb gondot okoz, hogy már most az egekbe szöknek az élelmiszer- és energiaárak, pedig alig kezdtük meg az év melegebbik felét. Az EU néhány hét késlekedéssel ugyan, de – a magyar vétó nyomán – végül belátta, ne úgy célozzunk Putyinra, hogy közben az olajembargóval lábon lőjük magunkat. Lehet, hogy az is dereng már: ha a nyugati kisember a télen majd fázik és éhezik, mert nincs pénze, akkor nem érdekli Putyin, Zelenszkij és Szeverodonyeck, hanem elzavarja a vezetőit – kivételesen nem melegebb, hanem hidegebb éghajlatra.
Rendkívüli helyzetben a kormány feladata, hogy védje a vásárlóerőt és ezzel a nemzeti érdeket; ameddig lehetséges, Brüsszellel szemben is. Nem úgy tűnik, hogy a magyarok elleneznék ezt. Döntő többségük támogatja az árstopot. Akik a far-hát hatósági ára nyomán a télen még két kézzel szórták a Facebookon a hahotázós hangulatjeleket, április 3-án estére valahogy nagyon lelombozódtak. A benzin pedig különösen érzékeny termék: árának az emelkedése minden máséba is begyűrűzik, attól függetlenül, autózunk-e. A kereskedő, a szolgáltató, a speditőr ugyanis furgonozik, kamionozik. A francia sárgamellényesek tüntetéshullámát az üzemanyagadó látszólag jelentéktelen emelésének a terve robbantotta ki. Az amerikaiak már az ötdolláros benzinártól a plafonon vannak most; ezt gallononként kell érteni, az amerikai benzin valójában olcsóbb a mi hatósági árasunknál.
Lehet persze ezzel ellentétes filozófiát vallani, ahogyan Horn Gábor, Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára teszi, aki magát piaci fundamentalistának tartva ellenzi a kettős árképzést. Ilyen alapon a gyógyszertámogatásokat is sutba kellene vágni. Szerencsére a politikai termékek piaci fundamentuma gondoskodott róla, hogy az SZDSZ eltűnjön a kínálati oldalról. Az élet ugyanis nem olyan, ahogy a liberális tankönyvekben szerepel. Most ugyan szívszorító, hogy a kispénzű vajdasági vagy kárpátaljai rokonlátogató fizetheti a hétszáz forint feletti literenkénti árat, és „Szia, uram! Magyar forgalmi tíz percre érdekel?” felkiáltással megjelentek az ügyeskedők is. Ám a mindenkinek egyformán járó hatósági benzinár legvisszásabb következménye az volt, hogy Ausztriából, ahol a magyarénak csaknem négyszerese a nettó átlagbér, valamint Horvátországból, ahol a miénknél szintén magasabb, benzinturisták jártak át a magyar kutakhoz, hogy mi fizethessük a tankolásukat. Most meg lázadoznak. – Nem áll meg a kettős magyar ár az EU bíróságán! – szekundál az osztrákoknak a horvát kormányfő. Ne siessen annyira, Gospodine Plenkovic! Olvasta Kafkát? Az eljárások elhúzódnak egy darabig. A háborúk meg előbb-utóbb véget érnek.
