A vidék fontossága.
A nemzeti szavazóbázisunk vázlatos története
A XVIII. században a középkori rendi társadalmak felbomlásával megindult a polgárosodás és elsősorban a városokban elkezdett kialakulni az úgynevezett középosztály és mivel ez az osztály is erős nemzeti abroncsok között született és fejlődött, ezért ezek a középosztályok nemzeti elkötelezettségűek voltak. Két fontos ismérvük volt. Az egyik volt az erősödő anyagi függetlenségük az adott ország hatalmi tényezőinek pillanatnyi cselekedeteitől, a másik jellemző a lelki diszpozíciójuk, ami egyértelműen nemzeti kötődésű volt. Anyagi függetlenség és nemzeti elkötelezettség. Ezek jellemezték a XIX. század és a XX. század első felének nyugati középosztályait.
Ezeknek a középosztályoknak a megerősödése számára kiváló lehetőséget adott a korai kapitalizmus liberális viszonyrendszere, ami nem összetévesztendő a mai globalizmus által harsogott álliberalizmussal. Gyarapodtak és erősödtek és a társadalom szerkezetében meghatározó szerepeket foglaltak el. Ezek a nyugati, történelmi középosztályok mára már elvesztették eredeti jellegüket. A pénzhajhászásban elvesztették nemzeti jellegüket és a tagjaik úgynevezett világpolgárokká vedlettek át.
Magyar királyság 150 év török megszállás után 1689-ben szabadult fel és vált a Habsburg birodalom részévé. A Habsburgokról sok mindent el lehet mondani, érdekeset, nekünk megfelelőt és rosszat, de egy valami biztos, hogy semmi érdekük nem fűződött ahhoz, hogy Magyarország polgárosodjon és, hogy egy erős nemzeti elkötelezettségű középosztály alakuljon ki. A török által nem, illetve kevéssé uralt Felvidék és Erdély városaiban nyomokban megvoltak a nemzeti középosztályok, de ezek befolyása az ország teljes egészére jelentéktelen maradt. 1920, azaz a Trianoni békediktátum aláírása után Magyarország megcsonkítva területben és lélekszámban független országként új életet kezdhetett, de a kifosztottsága következményeként nem tudott kialakulni egy erős, polgári, nemzeti középosztály. A közigazgatásban működő, elszegényedett kisnemesi réteg ugyan nemzeti elkötelezettségű volt, de jövedelmei teljesen függtek az államtól. Nem volt igaz rájuk a pénzügyi függetlenség. Ez pedig így nem volt középosztály. A nagy létszámú, kizsigerelt parasztságunk pedig politikai műveltségük és bevételeik szempontjából is alkalmatlan volt a hazai középosztályunk bázisa lenni.
A parasztságunk lehetetlen helyzetén igyekezett változtatni a hazai, polgári szövetkezeti mozgalom is. A kiszolgáltatottság minden formájának burjánzását akadályozta meg a Gróf Károlyi Sándor által benyújtott és elfogadott
1898. évi XXIII. tc., amely megteremtette az Országos Központi Hitelszövetkezet megalakulását és működését egészen 1947-ig. A megalakulást követően Károlyi Sándor Gróf a saját vagyonából és legfőbb segítőjének Balogh Elemér úrnak a segítségével megalakította Hangya szövetkezetet és annak hálózatát és általánosságban elindította a hazai polgári szövetkezeti mozgalmat. Ennek a mozgalomnak a fő célja volt a parasztság és általában a kisemberek lehetetlen élethelyzetén javítani és másodlagos, de fontos célja volt segíteni, hogy ezekből a kisemberekből lépésről lépésre létrejöjjön a hazai nemzeti középosztály. Ugyanezért a célért dolgoztak a jeles népi íróink is, Németh László, Féja Géza, Szabó Dezső és sokan mások.
Közismert tény, hogy a második világháborút követően a Rákosi rendszer szétverte a polgári szövetkezeti mozgalmat és helyette a szovjet mintájú kolhoz rendszert hozta létre hazánkban is. Ezt tetézte még a Kádár rendszer „tagosítási” mozgalma is, amelynek során az egyéni gazdálkodó parasztokat TSZ-ekbe kényszerítették. Kétségtelen tény, hogy a Rákosi-Kádár rendszer során a munkás-paraszti elemek életminőségét igyekezett megemelni a rendszer, de ezzel a megemeléssel együtt járt, hogy a fejüket teletömték ateista, nemzetellenes, internacionalista gondolatokkal. Így azután valódi, életerős, nemzeti elkötelezettségű, anyagilag független középosztálya Magyarországnak a török kiűzésétől 1689-től a rendszerváltásig, 1989-ig nem tudott létrejönni és ma sincs ilyen osztályunk. Ez még akkor is sajnálatos, ha tudjuk, hogy manapság már nem beszélhetünk osztályokról.
Hála Istennek Magyarországnak van egy keresztény, nemzeti elkötelezettségű kormánya. Az Orbán Viktor miniszterelnök úr által vezetett kormány. Ezek a kormányok már ötödször irányítják hazánk sorsát. Ebből négy alkalommal, mint legutóbb 2022-ben is kétharmados többségi választói támogatással. Ez nekünk nagyon jó és példamutató az egész világ számára. Azonban nem szabad két dolgot figyelmen kívül hagyni. Az egyik és a fontosabb, hogy ezeket a választásokat többségében a vidéki emberek nyerték meg a nemzetünk és a kormány számára. A másik fontos dolog, ami nem eshet figyelmünkön kívülre abban áll, hogy hazánk legjobb módú polgárai főleg – persze nem kizárólag – internacionalista beállítottságúak. Tehát a nemzeti elkötelezettségűek főleg vagyontalanok, a vagyonosak főleg idegen ideológiák rabjai. Szerencse, hogy ez az utóbbi réteg és holdudvara számosságát tekintve nem túl jelentős. Mindenestre a vidéki polgártársainkkal sokkal erőteljesebben kéne éreztetni a nemzet megbecsülését.
Ennek a megbecsülésnek egyik – és nem kizárólagos módja – hogy a nemzeti oldal által uralt médiákban sokkal erőteljesebben kellene megjeleníteni őket. Jóindulatú kezdeményezéseket látunk az írott sajtóban és néhány rádió és TV beszélgető műsorban, de sajnálattal mondom, hogy ez édes kevés. Ha már anyagilag pillanatnyilag nem is tud kiemelkedően segíteni a kormányunk az ő életszínvonaluk méltányos jobbításán, akkor legalább a médiákban ismerhessenek magukra. Persze tudom, hogy a vidéki polgártársaink is megkapnak sok mindent, amit a városiak, de mint nemzeti elkötelezettségű választói bázisunk – véleményem
szerint – ennél sokkal, sokkal többet érdemelnének a médiákban. Amint az írásomból is kiolvasható sajnos nincs erős, nemzeti elkötelezettségű középosztályunk és ahogyan a dolgok állnak, nem is lesz. De lehet és kell legyen egy a mainál is biztosabb nemzeti szavazó bázisunk, amelynek a forrása elsősorban a vidék. Ők rendre bizonyítottak, foglalkozni kell velük.
A különböző értelmiségi beszélgető műsorok mellett legalább annyi, ha nem több olyan beszélgető műsorra lenne szükség, rádióban, televízióban, amelyek a vidékiek életének mindenféle szegmensével foglalkoznak az ő saját megfogalmazásukban. Persze ehhez felkészült műsorvezetőkre is szükség lesz.
Tudom, a hazánk jövője az elkötelezett ifjúságunk kezében van. Ez igaz is, de őket nevelni kell és tegyük is! A vidék viszont úgy ahogy van jól vizsgázott.
Választások lesznek még 2024-ben, 2026-ban és későbbiekben is!!! Figyeljünk a vidékre!!
Budapest, 2022. május. 29.
