Abeszéd szövege.
A Magyar Páneurópai Unió Európa jövőjéről
A Magyar Páneurópai Unió január 28-án Európa jövőjéről tartott konferenciáján elhangzott beszéd alapján
A Magyar Páneurópa Unió megalakulásakor Habsburg Ottó sok magyar polgárt győzött meg az unióba való belépés fontosságáról, arról, hogy országunk irányítását a távoli Moszkvától visszavéve – vegyük a magunk kezébe – és az Uniót, ahol egyenlő partnerek vesznek részt, minden nemzetnek lehetősége lesz érdekeit érvényesíteni. Ezt ma is hisszük és reméljük. De vajon az Európai Unió belépésünk óta mennyiben változott, és mit várunk tőle?
Azt érzékelhettük már 1990, az Antall kormány megalakulása óta is, hogy amikor Magyarország jobboldali vezetést választ, országunk – a sajtó jó része és azon európai országok célkeresztjébe kerül -, ahol baloldali kormányok vannak. Ezzel tehát kiderült, hogy a szuverenitás már ott sérül, hogy okkal, ok nélkül támadják hazánkat részben politikai meggyőződésből, részben gazdasági érdekből. A jobboldali vezetésnek ugyanis van egy kellemetlen tulajdonsága: országát nem engedi kisemmizni. Mindezt az utóbbi időben tetézte a migráció erőltetése és ezzel párhuzamosan a társadalom erkölcsi, vallási és kulturális fellazításának igyekezete a “nyitott társadalom” jelszava alatt.
De mi is a nyitott társadalom és az erre való törekvés milyen eszközöket vet be és az milyen hatással van a társadalmunkra? El kell döntenünk, hogy erős Európát akarunk-e, vagy egy atomjaira szedett világot! Mert lássuk be, a világ más nemzetei (oroszok, kínaiak, törökök stb.) “nem atomjaira szedetten” szolgálják a magunk érdekeit, miközben a háttérhatalom Brüsszelen keresztül akar minket átnevelni.
A német emberek többségének pozitív jellemzője, hogy valami célért akar élni, szeretne lelkesedni, tenni – miközben a II. Világháború kudarcát és súlyos presztízs-veszteségét talán úgy vélik helyrehozni, hogy elhagyva német-tudatukat igyekeznek azt az Európáért való tenni akarással felcserélni. Sajnos azonban ez a tenni akarás könnyen átcsaphat diktátumokká, mert ez is a német tudat egyik jellemzője. Meggyőződésem, hogy az ember csak részben tudhat egyszerre Európáért és a Világért is élni. Bizonyos pontig lehet persze, mert sok közös érdek van, de egy ponton el kell dönteni; mi vagyok én, európai, vagy világpolgár?
Egy művész lehet világpolgár, mert egy megfestett naplemente, vagy egy zongora-futam ugyanazt jelenti egy Fülöp-szigetinek, ment egy európainak, de az az üzemi munkás, vagy gazdálkodó földműves, aki a helyi szabályok, a helyi klíma és főleg helyi szokások szerint kell, hogy éljen és akar is élni, az soha nem lesz világpolgár. Ezért nem tudjuk identitásunkat, európai létünket a müezzinek énekével felcserélni.
Egyesek, akik a “több uniót”, vagyis a föderációt szorgalmazzák, azt remélték, hogy a világjárvány az unió tagjait jobban összekovácsolja majd, de tévedtek, ismét kiderült, hogy az önrendelkezés többet tud tenni, mint egy senkihez, talán egy politikai tömörüléshez húzó hivatalnok. Mert a nemzeti kormányok a saját népüknek tartoznak felelősséggel, nem úgy, mint a brüsszeli bürokraták.
Ismét visszaigazolódott Habsburg Ottó azon, többször idézett mondata, hogy “minél távolabb van a döntéshozatal az érintettektől, annál jobban sérül a szabadság”
A Német Páneurópa szervezet elnökének, Bernd Posselt úrnak részéről többször elhangzott intő jelként a “nemzeti egoizmus” ostorozása. Ez valóban fontos kulcs-kérdés Európa szempontjából. Egy nagyhatalom esetében ez a jogos elvárás azonban más értelemmel bír, mint egy kis ország, mondjuk Magyarország esetében. Mert, ha egy erős országnak nincs önmérsékletre való készsége, az árt az unió közösségének. Ugyanakkor, ha egy kis ország nem iparkodik saját érdekeit megvédeni, pillanatok alatt azok az értékek, melyek nemzeti sajátosságai, vagy gazdasági érdekei, sérülhetnek, vagy akár megsemmisülhetnek. A nemzeti egoizmus elleni fellépést tehát támogatjuk, ugyanakkor hangsúlyozzuk, hogy a kis országokra ez nem vonatkoztatható, joguk kell, hogy legyen érdekeik védelmére.
A brüsszeli vezetés minden fontos kérdést igyekszik olyan mederbe terelni, mellyel elkerülheti a belépéskor rögzített nemzeti hatásköröket. Ilyen pl. az energiagazdálkodás ügye, mely egyértelműen nemzeti hatáskör. Azonban ha e kérdést átcsúsztatják a környezetvédelem körébe, akkor már bizonyos körök azt remélik, ezzel felülírhatják a nemzeti hatáskört. De ide sorolható a migráció kérdése is. Az, hogy kit fogad be egy ország, az szintén nemzeti hatáskör, ha azonban az illegálisan belépő személyt menekültként jellemzik, akkor az már rögtön humanitárius kérdéssé válhat. A gyermekvédelemről már ne is essék szó, egyszerűen megmagyarázhatatlan, hogy ebből a magától értetődő, teljes mértékben nemzeti hatáskör alá tartozó, a természetes állapotot, a szülők jogait védő kérdésből miért lehet ügyet kreálni. Ezeket a hatásköröket elvonó próbálkozásokat határozottan visszautasítjuk.
Számos más húsbavágó kérdés van, amelyben Magyar Páneurópai Unió állás kíván foglalni. Ezek egyike az egységes minimálbér hazai baloldal által szorgalmazott bevezetése. A Magyar Páneurópai Unió szerint ez kivitelezhetetlen, nem más, mint egy jól hangzó ostobaság. Nem lehet pontosan tudni, hogy mit értenek egységes minimálbéren, de ha az a jelenleginél lényegesen magasabb minimálbérek bevezetését jelentené, akkor a nemzeti költségvetés szabad keretei zsugorodnának, így egészségügyre, oktatásra, infrastruktúra-fejlesztésre jutna kevesebb. Az egységes minimálbér a többi bért is magasabbra tolná, azzal arányos gazdasági teljesítmény nélkül, tehát a magyar gazdaság versenyképességét és romlását idézné elő. Azok a Magyarországra települt cégek, melyek a kedvezőbb bérezés miatt jöttek hozzánk, azonnal szednék a sátorfájukat – s ezzel több százezer munkavállaló kerülne az utcára.
Egy másik ilyen vitatható kérdés az Európai ügyészség felettes szervként való elfogadása. Ez esetben ugyanis a magyar igazságszolgáltatás kiszolgáltatottá válna; Brüsszel baloldali politikusai jelen állapotban is minden lehetőséget megragadnak Magyarország kivéreztetése érdekében. Az EU ügyészsége újabb eszköz volna az ellenérdekeltek kezében; bármikor bárkire rásüthetnék a korrupció vádját, melynek helyzete egyébként semmivel se rosszabb Magyarországon, mint a többi tagállamban.
Egy harmadik kérdés a közös valuta bevezetése. A közös valuta bevezetését vállaltuk, ennek azonban csak akkor lesz létjogosultsága, ha a magyar gazdaság versenyképessége legalábbis eléri az euró-övezet átlagát. Ugyanis míg a forint rugalmas árfolyama lehetővé teszi a gazdaság érdekeinek érvényesítését, addig az eurónak az erős gazdaságok által diktált árfolyama a magyar gazdaság versenyképességét rontaná (lásd a déli tagállamok folyamatos eladósodását az erős gazdaságú országok felé).
Napi kérdés a migráció. Ma Európában a migráció pártolói azzal érvelnek, hogy szükség van a munkaerőre, de ez nem igaz, mert a munkanélküliség átlaga az Euro övezetben a magyarországinak éppen a kétszerese. Igaz, vannak olyan területek, ahol az őslakosság nem szívesen vállal munkát, de ezt nemigen pótolják a jövevények, mert az integráció nehézkes, ugyanakkor és képzettségük sem teszi lehetővé, hogy a hiányszakmákban alkalmazzák őket.
Németországban 2016-ban a 82,5 milliós lakosságból 22,5 % volt migrációs hátterű, azaz több mint 18 millió fő és ez az arány mára tovább növekedett. De a beáramlott, új hazát keresők nem is igen igyekeznek munkát vállalni; szívesebben veszik fel a segélyt – így talán inkább csak fogyasztóként szolgálják a multinacionális vállalatok érdekeit. 2017-es felmérések szerint a migránsok 35%-a nem kapott semmilyen képzést, és mindössze 41%-uk rendelkezett középfokú iskolával. A menekültstátuszú lakosok mindössze 18%-a vállalt munkát. Ezek figyelembevételével kimondhatjuk, hogy a bevándorlás inkább egy olyan eszköz, mely felszámolhatja a nemzeti, európai identitást, a családot, mindent egybevéve felbontja a társadalom 1000 éves szövetét.
Mindeközben a brüsszeli véleményformálók a család szerepét, a keresztény-konzervatív értékeket a médiákban, játék- és rajzfilmekben, híradásokban egyaránt minden módon lejáratni igyekeznek. A népességfogyás kérdését tudatosan nem a családok erősítésével, igyekeznek megoldani, mert a migrációval – kimondva-kimondatlanul – egy új, a nemzetekhez nem kötődő népesség elérése a cél, mely hagyományok és kötődések nélkül könnyű préda a munkaerő piacon, a kultúra és a társadalmi szerveződések területén. Az LMBTQ mozgalom egyre nagyobb befolyásának fényében a Magyar Parlament által elfogadott gyermekvédelemi törvényt helyesnek tartjuk és támogatjuk anélkül, hogy bárki nagykorú egyénnek a magánéletébe bele kívánnánk szólni, vagy megszabni identitását, nemi hovatartozását. Ennek tudatában elítélünk minden rosszindulatú hangulatkeltést, mely ezt a törvényt kifogásolja.
A civil mozgalmakat érintve kijelentjük, hogy elutasítunk minden olyan civilnek látszó mozgalom, vagy alapítvány magyarországi működését – és beleszólását a hazai politikai küzdelmekbe -, melyeket más országokból támogatnak, és ezt a tényt elrejtik a közvélemény elől.
Szükségesnek tartjuk az Európai Unió nemzetközi súlyának növelését. Sürgetjük a tagállamok közötti megállapodást a közös külpolitika, a titkos-szolgálatok és a hadügy területén, annak jobb összehangolását az EBESZ 1999. november 18-19-i Isztanbuli Egyezménye szerint.
Mindezeket összegezve: a Magyar Páneurópai Unió közössége az Egyesült Szuverén Nemzetek Európája fennmaradásáért száll síkra, és azt támogatja – a belépéskor érvényes szerződések szigorú betartása és betartatása alapján.
