Dobrev Klára október 23-ra utcára hívja az embereket. Mint fogalmaz, akinek nincs kedve tüntetni, az is menjen ki sétálni, „közélni”.
Újra és újra meg tudja lepni az embert a kommunisták végtelen és lebilincselő pofátlansága. És fontos tudnunk, fontos megjegyeznünk, fontos, hogy soha ne felejtsük el: kommunista nem vész el, csak átalakul. A rendszerváltás alkalmával például liberálissá alakultak a mi kommunistáink, odaadó hívei lettek a szabad – mindennél szabadabb – piacgazdaságnak, a privatizációnak, az eredeti tőkefelhalmozásnak, amelyet úgy képzeltek el és úgy valósítottak meg, hogy a diktatúrából és a pártállamtól megörökölt kapcsolataik felhasználásával saját maguknak kimazsolázták az állami vagyon használható, működő részét, fillérekért vagy ingyen, ebből és így lettek milliárdosok, levezényelték a rendszerváltást követő elképesztő és alig kiheverhető társadalmi megrázkódtatásokat, a soha nem látott munkanélküliséget és elszegényedést, minden ellentételezés nélkül kiszolgáltatták az országot és a piacainkat a nyugati tőkének, majd ebből a pozícióból ostorozták a jobboldali kormányokat, hogy milyen érzéketlenek a társadalom bajai iránt.
Ha a főpolgármester szerénysége nem tiltaná, talán Budapestért díjat adományozna magának.
(Példa Apró Antal múltjából: „Fő tevékenysége elsősorban a KGST-n belüli ipari kapcsolatokra irányult. Olyan egyezményeket látott el kézjegyével a Magyar Népköztársaság nevében, mint például a Barátság I. kőolajvezeték építése vagy például a magyar–szovjet alumínium- és timföldegyezmény. Vagyis véletlenül éppen jó ismerője volt annak az ágazatnak, amit a lánya és annak veje trükkök százaival, aprópénzért szerzett meg a család számára, és ezzel több mint 20 évig évente milliárdokat hozó üzletágat állított a família szolgálatába” – állapítja meg friss cikkében a Kontra, fölöttébb helyesen.)
Ám Apró Antal – Dobrev Klára nagyapja – életének nem ezek a legsötétebb fejezetei. Hanem mindaz, amit kommunistaként elkövetett hazája és embertársai ellen – saját megmentőit, Tüdős Klárát és Zsindely Ferencet is elárulta, hátba döfte –, majd az egyik legocsmányabb és leggyávább alakja volt az 1956-ot vérbe fojtó időknek és a megtorlásoknak.
„Ungvári rádió – 1956. november 4., 5.05. Nyílt levél a dolgozó néphez. Honfitársaink, munkás és paraszt testvéreink! Az alulírottak: Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc miniszterek, Nagy Imre kormányának volt tagjai bejelentjük, hogy 1956. november 1-jén megszakítva ezzel a kormánnyal minden kapcsolatunkat, kiléptünk a kormányból, és kezdeményeztük a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását.”
Mi a megmaradás népe vagyunk. Ráadásul magunkat éppen abban a szellemben marasztalva, amelyről Orbán Viktor az ópusztaszeri turulszobor avatásán beszélt.
Így árulta el ez a gazember a forradalmat, 1956. október 23-át, a nemzetét. Gondolná az ember, ilyen előzmények után az unoka legalább október 23-án csöndben marad, kushad – ha már egyszer ezek még soha nem kértek bocsánatot felmenőik tetteiért, és soha nem volt semmiféle skrupulusuk amiatt, hogy ezek a felmenők tették lehetővé számukra a rablóprivatizációt és a milliárdokat. S persze félreértés ne essék: a gyermekek, unokák soha nem felelősek a szülők, nagyszülők bűneiért. A náci vezetők gyermekei közül sokan soha nem vállaltak gyermeket, mondván, nehogy még egyszer egy szörnyet hozzanak világra. Ez a morális kényszerképzet német módja, az elmebaj egyik formája. A mi kommunista gazembereink és gyilkosaink utódai pedig soha, semmiféle megbánást nem tanúsítottak, sőt büszkék mindenre. Ez az elmebaj másik végpontja, a moral insanity manifesztációja.
Ezért hívja utcára Dobrev Klára a „népet” éppen október 23-án. Érdemes lesz megnézni azt is, kik tesznek eleget ennek a felhívásnak.
