Úgy tűnik, a ISD Dunaferrt az ág is húzza. A folyamatos botrányoktól és krízishelyzetektől sújtott vasműben szeptember 16-án leállt a második nagyolvasztó is. A helyzet kritikus, mivel az üzemben két nagy kohó üzemel, ezek közül az elsőt már augusztus 26-án leállították, a cég hivatalos közélése szerint hatvan napra, majd feltöltötték egy olyan anyaggal, ami azt biztosítja, hogy ne hűljön ki teljesen, ebben az esetben ugyanis lényegesen bonyolultabb lenne az újraindítása. Ami viszont most már távolinak tűnik, hiszen a kohászat szünetel, és már az a kérdés is napirenden van, hogy egyáltalán újraindulhat-e.

„A leállás közvetlen oka, hogy a nélkülözhetetlen alapanyag, a koksz beszállítását évtizedek óta végző partner, a Donau Brennstoffkontor GmbH (DBK) váratlanul megtagadta a szállítást. A koksz-hiány miatt bekövetkezett kényszerű leállás azt jelenti, hogy jelenleg nincs lehetőség nyersvas- és acélgyártásra a Dunaferrnél. A Dunaferr túlélésére az egyetlen esély, hogy a termelést fenn tudja tartani, és rövid távon újra tudja indítani a nagyolvasztóit, mert a hosszabb leállás – elsősorban az újraindulás műszaki kockázatai és költségei miatt – ellehetetlenítené a Dunaferr működését. Az egyetlen megoldás az lehet, ha a szükséges mennyiségű és minőségű koksz beszállítását újra, legkésőbb egy héten belül megindítja a DBK” – áll a cég közleményében.

Kovács Anikó, a Vasas Szakszervezeti Szövetség szakértője az InfoRádiónak a napokban úgy nyilatkozott, valóban leállt a meleg fázis a koksz hiányában, ám azzal árnyalta a képet, hogy erre azért került sor, mert a Dunaferr nem tud fizetni a beszállítóinak. Hitelezni pedig annak dacára sem fog a Donau Brennstoffkontor GmbH, hogy a bécsi székhelyű cégben 40 százalékos tulajdonrésze van magának az ISD Dunaferr Zrt.-nek is.

Fizetés még volt

A helyi szakszervezet is csak a sajtóközleményből értesült róla, hogy nem kap a nagyolvasztó kokszot, ami szükséges alapanyag az érc és egyéb mások mellett, nyilatkozta a Demokratának Molnár László, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke.

– Érdekes megfogalmazás a közleményben, hogy a partner váratlanul megtagadta a szállítást, ezt a váratlanult én górcső alá venném, elvégre több évtizedes partneri viszonyról van szó – mondja a szakszervezeti vezető. Úgy tudja, 5-7 napon belül megkísérlik majd újraindítani a kettes nagyolvasztót. Lapzártánkig ez a határidő lejárt. Ugyanakkor azt sem rejti véka alá, hogy ezeket folyosói pletykákból és a sajtóból hallotta, ugyanis a munkáltató már lassan két éve kitiltotta a szakszervezeti vezetőket a Dunaferrből.

„Amíg él a gyár, él a város” – tartja a mondás Dunaújvárosban, és nem véletlenül. A Dunaferr Zrt. közvetlenül 4500 embernek ad munkát, de szatellitcégeken és beszállítókon keresztül ennél jóval több embert érintene, ha beütne a katasztrófa. Ugyanakkor Molnár László nem látja ennyire borúsnak a helyzetet, szerinte ugyanis a Dunaferrnek vannak olyan részlegei, amelyek akkor is tudnak dolgozni, ha a nyersvasgyártás éppen szünetel. Persze hosszú távon ez nem lehet működőképes megoldás. A munkavállalók szempontjából ugyanakkor még nincs baj, a szakszervezeti vezető információi szerint a legutóbbi, szeptember 10-ig esedékes fizetését mindenki megkapta.

Botrányok, krízisek

Tavaly áprilisban egy biztonsági emberekből álló csapat kísérelt meg bejutni a Dunaferr területére a vasmű ukrán kisebbségi tulajdonosa és körei képviseletében. Legkésőbb ekkor mindenki értesült róla, hogy baj van a legnagyobb magyar vasmű háza táján. A háttérben a jórészt az orosz és ukrán tulajdonosi csoportok közt kialakult belháború áll, ami megbénította a cég vezetését éppen akkor, amikor a koronavírus-járvány mindent felforgatott, majd az orosz–ukrán háború nehezítette meg egész Európában az acél­ipar működését.

Pedig az elmúlt években lett volna lehetőség arra, hogy a Dunaferr javítson szorult helyzetén. A járványhelyzet hatására ugyanis elképesztően megugrott az acéltermékek világpiaci ára, amire egy nagy lapáttal rátett az ukrajnai konfliktus kitörése. Ebben a környezetben óriási haszonnal lehetett volna gyártani, ha a Dunaferr készen áll rá. Csakhogy a belső konfliktusok annyira meggyengítették a céget, hogy nem volt annyi forgótőkéje sem, hogy a szükséges mennyiségű alapanyagot beszerezze. Emiatt viszont szó szerint fél gőzzel ment a gyártás, egyes információk szerint 50-60 százalékos átlagos kihasználtsággal üzemeltek a kohók, de az is előfordult, hogy csak 30 százalékon pörögtek.

Az acélárak szárnyalását akár arra is kihasználhatta volna a Dunaferr, hogy egyenesbe jöjjön, így viszont csak arra volt elég, hogy a fenyegető összeomlást elodázza. A kegyelmi idő ugyanis gyorsan letelt, az acélárak esni kezdtek, miközben az energiáé az egekbe emelkedett, ami a jobb kondícióban lévő vasműveket is megviselte Európa-szerte, mivel az acélgyártás energiaigényes folyamat. Valószínűleg ez vezetett el a mostani leállásokhoz is, amelyek könnyen a nagy múltú üzem végső nyugalmát is elhozhatják.

Mit lép a kormány?

Ahogy azt korábban megírtuk, március végén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Dunaferr kapcsán elmondta: két év alatt zölddé lehetne tenni Magyarország legnagyobb kohójának energiaellátását, azaz a kormány számolt az üzemmel a zavaros tulajdonosi háttér dacára. Most már a dolgozók megmentése is napirendre került, kérdés persze, hogy mekkora mozgástere van e tekintetben a kormánynak. Ahogy arról Szűcs György, az Országos Fémipari Ipartestület elnöke korábban a Demokratának beszámolt, több érv is szól a Dunaferr mellett. Szerényebb méretéből adódóan gyorsabban tud alkalmazkodni a hullámzó kereslethez, és a mai napig megtartotta jól képzett alkalmazottainak egy részét. Ugyanakkor azzal is fontos tekintetbe venni, hogy a gyártáshoz szükséges alapanyagok nincsenek Magyarországon, azokat importálni kell, így aligha nyerne rajta a magyar állam, ha bevásárolná magát a Dunaferrbe, hogy biztosítsa fennmaradását. Persze ebben a kérdésben nem csak a megtérülés játszik szerepet, így könnyen lehet, hogy a Gyurcsány-kormány egyik ősbűne, a dunaújvárosi üzem elherdálása most lesz helyrehozva.

– A kusza tulajdonosi viszonyok kiindulópontja a cég 2004-es privatizációja volt, amely az akkori szocialista kormány bűne. A menedzsmenti funkciók korlátai és a döntésképesség deficitje is erre vezethető vissza. Ezekkel a hátrányokkal érte el a 2022-es energiaár-robbanás a vasműt – írta Facebook-oldalán dr. Mészáros Lajos, Dunaújváros és térsége országgyűlési képviselője. A képviselő napi kapcsolatban áll a vasmű menedzsmentjével és a tárgyalni jogosult kormányzati szereplőkkel. Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere pedig úgy nyilatkozott, itt most félre kell tenni a politikai viszályokat, valódi nemzeti összefogásra van szükség annak érdekében, hogy megmentsék a gyárat és a dolgozókat, akiknek tisztességes bérre, időben való bérrendezésre van szükségük.

A visszaszámlálás megkezdődött. Ha belátható időn belül nem indulnak újra a kohók, akkor csak hatalmas ráfordítással lehet már menteni a vasműből azt a keveset, ami még megmarad.